AkupunktÚra
Az akupunktúra a hagyományos kínai gyógyászat egy része, s kb. 4-5OOO éves hagyományra tekinthet vissza. A világ minden táján ismert, sok helyen a gyógyítás egy része (Kína, Japán, több ázsiai ország, az utóbbi évtizedben, Európában is tért hódított). Tulajdonképpen egy ingerterápia, melynek célja a belső egyensúly helyreállítása. Véleménye szerint a betegség nem más, mint a belső egyensúly felbomlása. Szervezetünket energetikai szemmel nézi, s a szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszerhez hasonlóan, Yang és Yin energetikai állapotra ossza fel. A Yang energia a napot, a mozgást, a nappalt, a férfiasságot képviseli, többek között. A Yin energia a holdat, az éjszakát, a nyugalmat, a nőiességet testesíti meg. Minden emberben megvan e két energiaforma, mely a kínaiak szerint energiacsatornákon, -pályákon (meridiánok) folyik, áramlik a testünkben.
Ezen a meridiánokon vannak az akupunktúra kezelési pontjai, melyeknek segítségével a felgyülemlett, vagy hiányos energiát átirányíthatjuk, kipótolhatjuk, szükség szerint.
A gyógyítás célja mindig a harmónia helyreállítása.
Nagyon hatásos módszer és az utóbbi évtizedek óta - köszönet Heine Professzor alapos kutatásainak - tudományos alapokon nyugvó gyógyító rendszerré vált.
A test-, a fül-, Yamamoto-féle skalp- és a Gledits-féle szájakupunktúra ismert. Mindegyik metódusnál akupunktúrás tűkkel ingert oldunk ki a szervezetben, harmonizáló, gyógyító céllal.
Nagyon széles skálában alkalmazhatjuk, kezdve a mozgásszervi betegségeknél, a szenvedélybetegségeknél, egészen az allergiás betegségekig, bőrbetegségekig, a fájdalombetegségek nagy területét is beleértve. Ellenjavallatai közé a vérzékenység, a bénultság állapota, a súlyos végstádiumban levő betegségek tartoznak. Részletes információt a kezelőorvos ad.
Az akupunktúra teljesen önálló gyógyító irányzat, de a bioenergetikához és a fizioterápiához is sorolható. Végülis mit számít, milyen skatulyába soroljuk be, hisz minden rendszerezés viszonylagos.
Mint ahogy a kedves olvasó is tudja, az akupunktúra olyan gyógymód, mely különleges tűknek a testünkbe szúrásával gyógyít. E különleges tűk sokkal vékonyabbak annál, amellyel nadrágot szoktunk stoppolni, miért is kezelés közben a szúrás kellemetlen érzése minimálisnak mondható. Ön azt is tudja, hogy e finom szúró szerszámokat nem találomra, hanem a test úgynevezett biológiailag aktív pontjaiba szúrják, melyek szintén nem össze-vissza, hanem szabályosan, az erővonalak (meridiánok) mentén helyezkednek el.
A csakrákhoz hasonlóan sem a meridiánok, sem azok aktív pontjai nem rendelkeznek semmiféle anyagi struktúrával. Ez azt jelenti, bárhogy is erőlködünk, sem egyszerűen, sem mikroszkóppal nem észlelhetünk semmi különbséget a "bűvös" pontok körüli és a rajta kívüli térségben – sem idegvégződés-csomók, sem speciális sejtek, sem pedig valami más különlegesség formájában. Azonban a csakrákkal ellentétben, az aktív pontok műszerekkel mégiscsak érzékelhetők, mert elektromos ellenállásuk különbözik a bőr más régióinak ellenállásától.
A tűszúrásos módszer valóban hatékony gyógyászati eljárás. Kelletlenül ugyan, de még azok a maradi és szkeptikus orvosok is elismerik, akik lekicsinylően viszonyulnak az írisz-diagnosztikához, bioenergiához vagy homeopátiához.
Több gyógymód ismeretében, az eredményesség érdekében gyakran kellett az akupunktúrát alkalmaznom, mivel már minden más módszer hatástalannak bizonyult.
Nem is olyan ritka dolog a "szempillantás alatti felgyógyulás". Különösen éles fájdalom esetén van, hogy – mint mondani szokás – "első tűszúrásra" érezzük a hatást.
És van még egy plusz. Az akupunktúrás gyógymód rendszerint olcsóbb, mint más természetgyógyászati kezelések.
Mely esetekben hatásos az akupunktúra?
Ha valaki beleolvas a tűszúrásos gyógykezelés szakirodalmába, az az érzése támad, hogy az minden betegségre jó. Ez így van, de mégsem egészen. Az akupunktúra valójában a fájdalom elleni harcban a legjobb. Nagyszerű a hatása izületi vagy ideggyulladás, a háti, nyaki izmok fájdalma, ínhúzódás esetén, kitűnően használ az alkohol, nikotin és drogok szenvedélyétől való megszabadulásban. Semmi sem hatásosabb nála erős hátgerinc- és izületi fájdalmak alkalmával. A hétrét görnyedő beteg az akupunktúrás kezelésről tánclépésekben távozhat. A legjobb reklám egy természetgyógyásznak! Egy kezelés után azonban ritka a gyógyulás. A kezelésről általában úgy megy el a beteg, hogy fájdalomérzéseitől nem szabadul meg teljesen. Nem baj, általában több kezelés szükséges. S amikor végleg megszűnik a fájdalom, általában nem hamar jelentkezik újra.
Akut esetekben a kezelések mindennaposak vagy másnaponkéntiek, krónikus betegség esetén heti egy-két alkalommal történnek. Egy gyógykúra 7-15 kezelést tartalmaz. Amennyiben az ötödik kezelés után nincs javulás, nincs értelme, hogy tovább folytassuk az akupunktúrás kezelést, hiszen a szervezet nem reagál erre a metódusra.
Minél tovább tart a kezelés, annál kisebbek a beteg gyógyulási esélyei.
Ez csak az akut eseteknél van így. Ha Ön már néhány éve beteg, akkor a gyógyulás is időt igényel.
Az akupunktúrás kezelést nagyszerűen kiegészíti a csontkovács. Ez az az eset, amikor két eltérő kezelés jobb két azonos természetűnél.
A fiatalabb pácienseket könnyebb meggyógyítani, mint a korosabbakat, mert az előbbieknél gyorsabb az önszabályozási reakció. Az akupunktúra gyors és tartós hatása megfigyelhető a funkcionális károsodások esetén is, vagyis olyan betegségeknél, amelyeknél még nincs szervi elváltozás. E beavatkozás jól hat fej- és fogfájás, a különböző pontokon lokalizálódott neuralgia, epe- és húgyvezeték- vagy méhgörcsök esetén. Az akupunktúra néha csökkenti a méhszövet jóindulatú daganatait, enyhíti az asztma lefolyását, jól hat az álmatlanságra, meggyorsítja az agyvérzés utáni rehabilitációt. Némileg gyengébben ugyan, de gyógyíthatók vele: a gyomorhurut, epehólyag-gyulladás, ekcéma, szívgörcs, krónikus gyulladások, magas vérnyomás. Nem érhető el vele lényeges javulás gyermekkori autizmus, sorvadásos bénaság, cukorbaj és komolyabb hormonális károsodások esetén.
De az akupunktúra még szervi elváltozás esetén is segíthet a betegen. Ha teljes gyógyulást nem is tudunk elérni, néha jelentős javulás érhető el a tünetek csökkentésében.
Az akupunktúra nem alkalmazható rákban szenvedő betegeknél, idős korral vagy más betegséggel összefüggő leromlottság állapotában és akkor, a fokozott izgalmi állapotban levő betegeknél. Ez esetekben alkalmazható a homeopátia, bioenergia és az akupresszúra.
|